A hétvégén Géberjénben és Nagykárolyban az Európai Együttműködési Nap
keretében a határon átnyúló projekt megvalósítását ismertették az
érdeklődőkkel a határ mind két oldalán. Kovács Sándor a megyei közgyűlés
alelnöke, még Géberjén polgármestereként készíttette el a helybéli
Jékey kúria felújítási tervét, valamint a Holt-Szamos partján a Sulyom
tanösvény megvalósítását, amelyhez csatlakozott Nagykároly önkormányzata
a Károlyi kastély parkjának felújítási elképzelésével. A pályázaton 870
ezer eurót nyertek, amelyből Géberjén 560 ezer eurót használhat fel a
kúria felújítására, valamint a tanösvény kialakítására. A patinás épület
a jövőben a túrizmust szolgálja majd, a Holt-Szamos partján pedig közel
2 kilométeren építettek ki madár megfigyelőket, stégeket, amely
lehetővé teszi a halak, hüllők tanulmányozását.